Tartozom egy sztorival.
Manci pénteken meglátogatott minket, nem kis felfordulást okozva. Én tényleg azt gondoltam, hogy nem idegenként fogják fogadni a kiscsajt a cicókák, hiszen Mancica itt volt nálunk több felvonásban összesen kb 4 hetet és a leghosszabb látogatása után már szuperül összebarátkoztak. Nem így lett.
Fotók nem készültek, mert természetesen lemerült a fényképezőm (Ezúton üzenném a kedves kis családomnak, hogy tuti nem lennék morcos, ha a Jézuska hozna nekem egy olyan fényképezőt, ami akkus és tartalék elemmel is működik. Ja és ha már lúd, legyen kövér...jó lenne egy olyan gép amivel a Kimike fülén lévő szemölcsöt is le tudom fényképezni és a képen látszódik is, hogy mi az.)
Visszakanyarodva a sztorihoz. Mancika érkezése után kb fél perccel már láttam, hogy lesz itt bandázás. Fújások és morgások közpette kezdődött a vendégeskedés. Estére Manci rájött, hogy ő nem is érzi olyan rosszul itt magát. Imádta az új cicabútort és nagyon élvezte, hogy kergetheti a többieket. Kedvenc játéka a lesből támadás.
Apropó, a többiek...hát ők baromira nem élvezték. :)
Manci távozása után csak 24 órával állt helyre a rend. Addig totál fel voltak zaklatva és még egymásra is morogtak és fújtak.
Manci gazdival úgy döntöttünk, hogy nem teszünk több kísérletet Manci szocializálására, mert az én gyermekeim abszolut alkalmatlanok arra, hogy ebben partnerek legyenek.
