Tegnap Györgyivel, Zolival és 5 kutyaszállító boxal a Hajdúszoboszlói gyepi (hivatalos nevén: Állati Hulladék feldolgozó telep) felé vettünk az irányt, hogy kimenekítsünk 6 'állati hulladékot' a hétfői altatás elől.
3 óra utazást követően megérkeztünk Szoboszlóra. Szerencsére a kutyákkal nem volt gond, mind a hatan nagyon kedvesek voltak. Nagyjából egy órát töltöttünk a gyepin. Györgyi lekenyerezte az összes kutyát egy kis párizsival :) Csináltunk róluk képeket, kitöltötték a papítokat és Szentes felé vettünk az irányt.
Mire Szentesre értünk, már korom sötét volt. A szentesi menhelyen 5 csillagos körülmények között várták a kutyusokat, annak ellenére, hogy az ottani állandó létszám 170-200 kutya. Remélem hallunk majd a négy kutyusról (AlPacino, Tilda és kisfia Kormika, valamint Szikra) és tiszta szívemből kívánom, hogy hamar álomgazdira találjanak.
Szentesen még megvártuk, hogy mindenki bekerüljön a helyére és megvacsorázzon. Györgyi a lányok lelkére kötötte, hogy adjanak imizolt a kutyuknak, mert szinte mindegyikben volt kullancs. Már elég fáradtak voltunk, mikor elindultunk Szentesről, két kutyával a fedélzeten, irány a 18ker.
Tündi már nagyon várta a kutyukat. Haver és Dugó nagyon örültek, hogy végre kijöhettek a boxból. Szintén megvártuk a vacsorát és Csepel fele vettük az irányt, hogy Györgyit és a maradék boxokat hazavigyük.
10 óra kocsikázás után végre beértünk Szigetszentmiklósra...